2007/12/15

December, hóember

(Gyorsan leírok mindent, nehogy úgy járjak, mint novemberben...)

Ismét nagyok voltunk! Mivel jubileumi futás volt, hálaadóra hangolom a beszámolót:

Köszönet a 31...32...34...36 futónak, a két kutyusnak és az egy bringásnak, hogy a hidegtől meg nem ijedve eljöttek és ismét együtt sárgállották végig a síneket.

Köszönet a lelkes ügyeskezűeknek, akik csináltak bérletet. (Januárban ismét lehet majd bérletet váltani. Hamarosan érkezik segédlet a bérletkészítéshez.)

Köszönet az időmérőknek, amiért lemérték, hogy 58 perc alatt tettük meg a távot.

Köszönjük az ismeretlen autós szurkolónak, akitől extra korán, már a Petőfi-hídon megkaptuk az első "Fuss Forrest"-et.

Köszönet a szokatlanul népes, és még annál is lelkesebb gyalogos, bringás és autós szurkolóknak a bíztatásért.

Köszönet a mai mellényvásárlóknak, akik elvitték az utolsó darabokat is. Ígérem, a következő széria tartósabb lesz. Majd...

Köszönet Matt-nek, aki végigcipelte nekünk a lyukasztót, miközben vacogott a bringázáshoz messze túl lassú tempó miatt.

Köszönet a fagyos időnek, mert miatta indultunk el a szokásosnál három perccel korábban, ami a később érkezőknek izgalmas üldözéses futásra adott lehetőséget.

Köszönet Fülnek, aki annak ellenére eljött, hogy most nem tud futni.

Köszönet a rég nem látott és újra felbukkanó arcoknak a viszontlátás öröméért.

Köszönet a rendszeres törzsfutóknak a viszontlátás öröméért.

Köszönet Frank Sinatrának a New York, New York-ért.

Köszönet Justynak, aki a reptérről épp csak átöltözni ugrott haza, és már jött is futni.

Köszönet a lelkes kemény magnak, akik 61É, 56É és ÓbudaÉ útvonalakon folytatva vitték tovább a lángot.

És végül nagyon köszönjük a BSI-nek a nagy szülinapi ajándékot!

Üdv mindazoknak, akik valamilyen akadály miatt ezúttal nem lehettek velünk.
Lesz 6É futás jövőre is, úgyhogy senki ne bánkódjon, ha lekéste a villamost:
jön másik! (Igaz, csak egy hónap múlva...)

Áldott karácsonyt, ruganyos léptű újesztendőt mindenkinek!
Legkésőbb január 11-én találkozunk...


(Na vajon mit felejthettem ki? Biztos volt még valami...)

6 megjegyzés:

Névtelen írta...

MI köszönjük!!!:)

Névtelen írta...

Én találkoztam a BudaörsÉ járattal is, ami a 61É egyik mellékvágánya lehet...
:o]

Ja, és kösz, még 1x Boldi! Szepi is nagyon élvezte, bár neki ez volt az első...

Névtelen írta...

Laza volt, jövünk máskor is!

Sanya írta...

Hát bizony kifelejtettél pár fontosat :) Pótolom.

Köszönet KoBold(i)-nak, aki nélkül szegényebbek lennénk egy szépen fejlődő szubkultúrával.

Köszönet a Csörsz utcai tilos jelzésnek, ami nélkül az emelkedő után nem kaptam volna elég levegőt a folytatáshoz a 61É-n.

Köszönet a "6É futás mi vagyunk..." kezdetű rigmusokért és azok kreatív kombinációban történő előadásáért a csapatnak (Nem kéne ezt leírni?)

Köszönet a vízműveknek és a gázműveknek a közös erőfeszítéssel összehozott meleg zuhanyért hajnali kettőkor.

Köszönet a páromnak, hogy hősiesen tűri a marhaságaimat, és köszönet a 6 hónapos kisfiamnak, hogy aznap éjjel nem sírt fel (olyan sokszor).

Bazi jó volt, még életemben nem futottam 12 km-t egy huzamban, de társaságban repült az idő. KKÜ&BUÉK mindenkinek!

KoBold írta...

Ez az!
Öntsétek ki a szíveteket, hadd örüljünk együtt!
(Kezdenék rápörögni a karácsonyi hangulatra?!)

vaandor írta...

Én is köszönöm! És nem csak a kifutó szériás mellényt...

Nekem az volt az első (valahogy mindig ki-/lemaradtam róla...), és nagyon nagy élmény volt. Már-már villamosvezetőnek éreztem magam ott az elején, pedig előtte csak reméltem, hogy végig bírom. Ahhoz képest néha lassításért kiabált a vége. :-) Sajnálom, hogy most (jan.) kihagytam, pláne, hogy előreláthatólag a következőnél nem leszek itthon.

"Fussatok, bolondok, fussatok!"
Üdv: a szaloncukros Télapó ;-)