2010/12/27

Négyévesek lettünk

Ezt a beszámolót Petya írta nekünk:

A távot 2010.12.10-én (ha jól nézegetem vissza a blogot az első futás 4 éves évfordulóján) 52 perc 6 másodperc alatt abszolváltuk. Bruttó időnk 57:49 volt.
A gyülekezőkor sokadmagunkkal a télen már szokássá váló "tujás bemelegítést" alkalmaztuk. Ennek lényege az, hogy az órás indítórendszer (hála és köszönet BKV!) visszaszámlálóját figyelve egyik fűtött Combinoról a másikra szállogatunk addig, amíg nem érkezik el a rajt ideje, figyelve arra, hogy ne velünk induljon el a vilinger.
10 elszánt futó jött el a kissé (vagyis inkább irdatlanul) zimankós napon. Alapvetően nem is magával a hideggel volt a baj (-2 fok körül volt), hanem a meglehetősen erősen fújó északias széllel.
A hidakon és egyéb, széltől kevéssé védett helyeken kifejezetten hideg volt.
Az első "FUSSFORESTFUSST" a Mester utcánál kaptuk, ezenkívül kiabáltak még egyet az Oktogon után is. 11 autódudálást is kaptunk, illetve nem kevés rendőri figyelmet; valamiért aznap éjjel a rendőrök és mentők is eléggé szorgosak voltak.
Már az első megálló előtt leszólított minket a yard, és felhívta a figyelmünket a biztonságos közlekedésre, illetve érdeklődött, hogy be vagyunk-e jelentve. Ezután vagy 2-3 alkalommal rendőrautók is lassítottak mellettünk, még egyszer meg is kérdezték mit csinálunk, de hamar továbbálltak.
Egyébként meg jó hangulatú 6É futás volt sok szurkolóval, fagyoskodó bulizó fiatallal és a 6-os villamosra tévesen várakozó utassal.

Végezetül ismét hadd jegyezzem meg, hogy minden 6É futó ERGYA, aki nem jött el a PÉF Mikulás-futására.
A következő olyan alkalomra, amikor nekikerekedünk gyertek el! Nagyon jól tolják a pécsiek.

2010/12/21

Nagyon Boldogat!

Ezúton Szeretnék Nektek Nagyon Boldog Karácsonyt Kivánni Kedves 6É futótársak!


Millió pusz:
Picilány

2010/11/12

Pályaművek 1

Már be is futottak az első pályaművek!
Íme:

Csapó Balázs - 1



Csapó Balázs - 2



Csapó Balázs - 3


Toljátok a kommenteket: melyik tetszik, miért...

2010/11/11

Tervpályázat

Tervezz Te is 6É futás jegyet!

Decemberben lesz a 6É futás 4. születésnapja.
Ennek örömére megtöröm eddigi spontán monopóliumomat és jegydizájn-pályázatot hirdetek.

Megkötések:
- 92 x 28 mm méret
- olvasható méretű "6É futás" felirat
- a jegy kezeléséhez szükséges lyukasztási raszter
- CMYK színmódú vektoros vagy 300dpi felbontású bitmap formátum*

A pályamunkákat e-mailben várom a 6efutas@gmail.com címre, cdr, jpg vagy pdf formátumban.

Letölthető tervezési segédletek:
CDR
JPG

Beküldési határidő: folyamatos
Értékelés: a beérkezett pályamunkákat közzéteszem itt a 6É blogon, közösen méltatjuk őket, és amelyik tetszett, azt előbb-utóbb kinyomtatjuk és felhasználjuk valamelyik 6É futáson.

Jó móka lesz!

KoBold


* ha ezt a sort nem érted, ne foglalkozz vele, majd segítek.

Csak úgy mondom

Kedvcsináló tudnivalók a holnapi (azoknak, akik nem ma olvassák: 2010.11.12, péntek) 6É futáshoz:

  • négyéves évfordulója lesz a 6É próbajáratnak
  • igazi novemberi sportidőjárásra számíthatunk
  • remélhetőleg ismét a síneken futhatunk a Margit hídon

2010/10/28

Irány Pécs

Addig is, amíg Picilány meglep minket az októberi beszámolóval, egy közérdekű:
Petya várja azok jelentkezését, akik szeretnének jövő pénteken (november 5.) éjfélkor ellátogatni a Pécsi Éjszakai Futásra.
Hozzá még beférnek 4-en.
Ne kommentbe írjatok, hanem a6efutas@gmail.com címre.

2010/10/19

2010 retour

59perc,vissza 1óra 10perc alatt teljesitettük a távot.

Odafele 3leányzó adta a nagyon jó tempot,visszafele Én tartottam vissza a fiúkat :) kicsit Dejavu-m is volt,hisz pár hónapja ugyanez volt a helyzet,1lány,sok fiú :D(lsd. “Madonna és a testőrök c. futás :) )

Fuss forrestben nem dúskáltunk,de azért el-elhangzott 1 itt-ott :)

Oda 8,vissza 4,8+4=12dudálást is összeszedegettünk.

Hál istennek ezalkalommal előkerültek régi 6é-sek is,

egyesek bevallották,hogy nem futottak kb 1.5éve egy métert sem,egyesek szokás szerint kiugrottak sajtburgerért az Oktogonnál :) Ketteskének (ez lennék Én :D ) lógott a nyelve és nagyon meg akart halni :D

Pezsgőt,sört,cigit kináló,magassarkúban futó fiatalokkal volt tele a város,akik szivesen csatlakoztak hozzánk 1-1 megállóra.

Sajnos az ihletem elszállni látszódik,igy az irásom ma nem az igazi,de ezt igy elmesélni amúgy se lehet,ezeket az örömfutásokat át kell élni :)

Picilány

2010/09/20

Budapest Maraton

A vasárnapi versenyen a 6É futás is indít egy ekiden csapatot.
Aki kimerészkedik (futni, szurkolni) fél szemmel figyelje a sárga mellényeket-pólókat.
Ha elhangzik a jelszó, reflexből bemondjuk az aktuális megálló nevét. vagy valami olyasmit.

Ergyák vagytok! :-P

Hárman őriztük a lángot: Balázs, Bálint és Boldizsár.
Az esős időtől nem szabad megijedni - főleg, ha a nappali esőt kellemes holdvilágos éjszaka követi, szépséges futóidővel. De ha nem így lett volna, akkor sincs gond, mert futottunk már esőben is.
62:07 alatt futottuk be a pályát. Ennyi ember nem üti meg az ilyenkor a Nagykörúton tartózkodók ingerküszöbét, így fussforrest nem is volt, dudálás, hujjogatás is alig-alig.
Remélem, az október 8-i Retour 6É-n már többen leszünk.

2010/09/07

Ezmegaz

Hírmorzsáink következnek:

Pénteken, 10-én futunk legközelebb.
Illetve gyülekezés péntek 24:00-tól, indulás szombat 00:30-kor.
Tehát formailag szombaton futunk nagyon korán, nem pénteken nagyon későn, de én akkor is pénteknek érzem.

Januárban lesz az 50. 6É futás. Ki jön?

Ha van valakinek kapcsolata a Triatlon VB szervezői felé, igazán odaszólhatna, hogy ugyan, hozzák már el a versenyzőiket egy kis chill-out totyogásra, benne "by night" városnézéssel. :-)

KoBold

2010/08/25

Ja igen, július

A júliusi futás végén készített emlékeztető hangfelvétel a telefonomban volt.
Egész addig, amíg nem sokkal a futás után (nem, nem a kutyám ette meg, az a házi feladatom) a telefon súlyosan elromlott. A helyreállító vezárlő-IC csereműtét sikerült, a telefon azóta teljesen felépült, csak éppen amnéziás lett. (Például Tibi telefonszáma is odalett. Hallod, Magnumok?)
A hangfelvétel nélkül sajnos nem tudom rekonstruálni a júliusi futás részleteit: létszám, futott idő, Forrest, duda...
Ha valaki emlékszik, ne fogja vissza magát, ossza meg a közzel, amit tud!

Hát ennyi. Bocs mindenkitől, természeti katasztrófa áldozatai vagyunk.

KoBold

2010/08/24

nyár van,nyár

Augusztus 13.Péntek(mondom péntek :) )

Július hivatalosan elveszett,nem okolunk senkit érte,de megtörtént.
Bár nem voltam ott,de tudok róla :)
Augusztus kicsit izgire sikerült,nade ne rohanjunk ennyire előre :)

Éjfél elött érkeztem a Móriczra és meglepetésemre elég sok sárgamellényes állt a megállóban.Örültem is neki nagyon :) Ha ezt látta volna Boldi :) (Boldi lastminute nyaralt a familiával)
Én már a villamoson éreztem,hogy igen szelesre fordult az idő,de biztam benne,nem lesz vihar mig lefutjuk.
0:00-tól - 0:25-ig ömlött,szakadt,dörgött,villámlott,fújt,mindent csinált az időjárás :S adtam még neki 5percet,mondtam,ha nem áll el,akkor lefújom(najó,nem hagyom,hogy a 13.-a keresztbe tegyen) az egészet,mert tényleg csúnya volt a vihar.
Aztán nagy nehezen elmúlta magát vagy legalábbis csillapodott a dolog.

Nyár van,ez érződik a városon is,sokan még mindig a balcsin buliznak,de azért volt aki a pesti éjszakát választotta.
A pályafelújitás sem tudott visszatartani minket,8futóval és 5bicilissel lendültünk neki.
Annyira jól sikerült a lendület,hogy 55perc alatt értünk a Moszkva térre.
Ahány futó,annyi dudálást sikerült begyüjtenünk,fussforrest sajnos most is elmaradt :(

Találkozunk Szeptember 10.-én péntek este 0:15-0:30 között a Móriczon a 6os villamos megállójában(nehogy valaki ott várjon éjfél elöttől :) )

Picilány