2007/08/08

Monoszkóp kikapcs

Két hét netkimaradás után újra itt.
Természetesen augusztusban is van 6É futás, bizony 10-én.
Viszek mellényeket az érdeklődőknek, akiknek még nincs (elég).
Ezúttal én leszek a bringás kísérő, mert nem merem még terhelni a kicsit lezúzott bal térdemet. (Csak begombolt nyakú ingben bringázzatok, különben megszúr a darázs!)

KoBold

2007/07/12

RekordCOMBINOlistic

A 6É futással kissé átfedésben rendezik meg a Világ Leghosszabb Villamosa Éjszakát a Jászai Mari tér - Dob utca között.

Naaagy buli lesz!
A Jászaiig velünk futnak a BKV Előre sportolói, végig a síneken. Igaz, hogy lesz villamosforgalom, de a masiniszták tudnak rólunk, és vigyázni fognak ránk. (Mi meg persze rájuk.) A biztonság kedvéért - a 6É történeténetében először - rendezők (6É veteránok) is segíteni fognak, hogy minden simán menjen.

Aki a 6É után még érez magában erőt egy kis további bulizáshoz, a VLVÉ szervezői szeretettel várnak minden 6É futót a Dob utcához, hogy kettőtől részt vegyünk a 2,5 km hosszú villamosszerelvényben/mellett futásban is!
Lásd még a vonatkozó cikket.

A 6É indulása előtt lesz részletes eligazítás is.

Fitnesz bónusz: a júliusi 6É futás keretében a bátrak a KANGOO nevű fitnesz rugólábat is kipróbálhatják (Csillagok Háborúja AT-XT rulez!)

Egységsugarú mellény


Kész vannak a 6É futás-emblémás mellények.
Pénteken a rajt előtt, a helyszínen lehet majd hozzájutni.
Egy mellény költsége 528,- Ft volt.
Szerintem nem lenne jó "Bocs, nem tudok tízezresből visszaadni" jellegű fordulókkal megnehezíteni az életünket, úgyhogy százra (fel-, le-, mindegy) kerekített pontos összeggel készüljetek.

2007/06/25

Szolgálati közlemény

"Achtung! Achtung! Elveszett egy német kisfiú..."

Cumi, Grizzly!

Kérlek, jelentkezzetek a hangosbem... szóval e-mail-ben!

Köszi, KoBold

2007/06/19

Rekordjúnius

Dőlnek a rekordok, elsősorban a hőmérősek, de azért a 6É futásnak is van mire büszkének lennie.

Az éjféli mellényes tömeg addig-addig duzzadt, hogy a szokásos "eligazítás" utáni indulásnál 46 futót számolhattunk össze. A Rákóczi térnél még négyen csatlakoztak, úgyhogy új létszámrekord született: pont ötvenen futottunk be a Moszkva téren.

Ismét velünk futott Laci, aki világtalanul is lazán hozza a tempót, és "villamosvezetésben" is komoly gyakorlata van már.
Az X-Co-s fittness guruk sajnos most nem jöttek velünk, ott volt viszont egy Kangoo mester, aki a Csillagok Háborújából ismert AT-ST lépegetőket megszégyenítő tempóban és ruganyossággal szökellte végig a távot. (Remélem, júliusban elhozza a barátait is!)
Visszatérő futótársunk volt a testhezálló kutyamellényben pompázó, minden állomásnevet lelkiismeretesen bevakkantó magyar vizsla is. Több futónak hosszabban lógott a nyelve, mint neki...
A szerelvényt ismét kerékpáros kísérőink zárták, ketten. Nekik külön hálás vagyok, amiért levették a lyukasztó cipelésének nem kis terhét a vállamról.

Mulasztásos alkotmánysértésbe ugyan nem estem, de kellőképpen pirultam a feledékenységem miatt, amikor az indulás előtt lyukasztásnál kiderült, hogy kevés a jegy, mert elmulasztottam az utángyártást. A következőre jobban készülök, már ki isnyomtattam kétszázat...

Olajozottan ment megint minden: (bár a megállónevek bemondásán még maradt egy kis csiszolnivaló) Cumi és Grizzly szépen lekapcsolták az árral szemben lazacosat játszó részegeket, a New York Palota előtt parádésan szólt a "wappap-paararapp" (Frank Sinatra imitátor szólista kerestetik!) és a Széna tér - Moszkva tér célegyenes sprint elején sikerült nem elütni a sötétpiroson átrobogó Mercedes taxit. (Akinek ezúton üzenem, hogy... nem, inkább mégsem.) A végállomási pacsizás után menetrend szerint ismét elindult a 61É körjárat, akiknek integettünk. Aztán mindenki indult haza.

Két biztonsági megjegyzés:
1. Hozz mellényt!
2. Mindig balról előzd a szerelvényt! Akkor is, ha épp nem jön mögöttünk autó.

Következő járat indulása: július 13.
Ha minden jól megy, addigra meglesznek az egységes 6É mellények is.
Friisíteni meg a Jégkertben fogunk tudni, mert időközben végre megnyílt.

2007/05/21

Lélekben a Körúton

Sziasztok,

Sajnos, májusban ki kellett hagynom a 6é Futást, pedig ha a hónap 2. péntek éjszakája, akkor Móriczsiga!:-) Az Újvilágból gondoltam a csapatra május 11-én, a Central Parkban futottam meg a tisztteletbeli egy órát, kb. akkor, amikor Ti a körúton nyomtátok. Ezúttal láthatósági mellény nélkül, és egyedül, de lélekben a körúton, veletek.

Üdv mindenkinek az USA-ból, találkozunk júniusban!

Üdv,

Roló

2007/05/18

Balzsamos májusi éj

Kivételesen korán, az elsők között értem a megállóba. Aztán csak gyűltek, gyűltek, gyűltek az emberek... öröm volt nézni, köszönni az új és az egyre ismerősebb arcoknak. Végül aztán
37 futó (köztük többen kicsit érettségizgettek is aznap - hajrá a szóbelikhez!)
1 kerékpáros kísérő (és költő, mint utólag kiderült), valamint
1 eb vágott neki az éjszakának.
Hatodszor!
Bizony, már féléves a 6É futás. Rengeteg először futó volt, sok másodszor-harmadszori rajthoz álló, és néhány negyedszeri nekifutó. Meg egy olyan is, aki eddig mindegyiken ott volt.
Ez alkalommal ampervadász felsővezeték-ellenőrökkel nem találkoztunk, viszont a tavasz beálltát a kellemes meleg idő mellett a Petőfi-híd Budai hídfő környékén lézengők feltűnően nagy száma is jelezte. Nagyon nem értették, mit csinálunk...
A futás nagy része viszonylag eseménytelenül telt, a hangulat jó volt, kellemesen kimelegedtünk, próbáltuk memorizálni a megállók sorrendjét.
Megint tanúi lehettünk a villamosvezetői szék erejének: a Margit-hídon le-le maradó, kidőlőfélben pihegő futótársnő, miután előretessékeltem, teljesen megtáltosodott, alig győztünk lépést tartani vele.
A Margit körúton - szigorúan láthatósági mellényben - a Szigeti Hendikep (avagy Szigetfutás) "atyja", Ponty Feri állt lesben a fényképezőgépével. Kattintott is párat, remélem hamarosan ide is lesz mit feltölteni belőle.
A hatodik futás újítása volt, hogy módot találtunk a végig szokásosan visszafogott tempó miatt megmaradt tartalék energiák elsütésére:
a Széna tér megálló után sprint! Mindent bele, kinek mennyi szuflája maradt. Aztán a végén jól megvártuk egymást.
A szokásos pacsizás után bringás kísérőnk megosztotta velünk remekbe szabott villamosos gyermekkori versét, mindenki megjegyezte, hogy június 8-án találkozunk legközelebb, integettünk kicsit a 61É-re átszállóknak, aztán lassan szétszéledtünk.

Bruttó idő: 01:04:48
Nettó idő: 00:56:50 (Vagyis a piros lámpáknál ácsorgással töltött idő 07:58 volt)
Megtett táv: 8,59km
A szorgos mérésekért köszönet és piros pont Szilágyi Józsefnek!

ui.:
Ha minden igaz, a következő futáskor már valószínűleg üzemelni fog a téli teázások óta jó emlékű Városfal Vendéglő kerthelyisége. (A Széna téri buszpályaudvar mögött található.)

2007/05/09

Megállók

Gery MacMelon levele közérdekű, ezért közzéteszem. Jó mazsolázást!

"A múlt hónapi remek hanulatú futáson felbuzdulva ismét jövünk. Csináltam egy kis távolságmérést az érdekesség kedvéért, hátha mást is érdekel:
A mérési metódus: Google Earth, kb. a megállók közepét nézve, kerekítve 50m-re.

Méter / Megálló
0000 / MÓRICZ ZSIGMOND KÖRTÉR VÁ.
0450 / BUDAFOKI ÚT
0950 / PETŐFI HÍD, BUDAI HÍDFŐ
1600 / BORÁROS TÉR
1900 / MESTER UTCA
2200 / ÜLLŐI ÚT
2750 / BAROSS UTCA
3000 / RÁKÓCZI TÉR
3500 / BLAHA LUJZA TÉR
3900 / WESSELÉNYI UTCA
4300 / KIRÁLY UTCA
4700 / OKTOGON
5350 / NYUGATI PÁLYAUDVAR
6000 / JÁSZAI MARI TÉR
6400 / MARGITSZIGET
6900 / MARGIT HÍD, BUDAI HÍDFŐ
7600 / MECHWART LIGET
8000 / SZÉNA TÉR
8300 / MOSZKVA TÉR VÁ.

Leghosszabb megállók közti távolság:
(MARGIT HÍD, BUDAI HÍDFŐ - MECHWART LIGET) 700 m
Legrövidebb megállók közti távolság:
(BAROSS UTCA - RÁKÓCZI TÉR) 250 m
Átlagos megállótávolság: 461 m
61É: 4300m "

Sajnos nem sikerült tabulálni a listát, pedig úgy szebb lenne.

2007/05/03

Fuss a fényben! (Közérdekű közlemény)

Justy megkért, hogy tegyem közzé itt is. Tessék.



Az Esélyegyenlőség Évében a Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete (LÁSS) és a Helios Mozgásakadémia Egyesület a negyedik alkalommal rendezi meg szabadidős programját, "Fuss a Fényben Deloitte futógála" névvel.

Időpont: 2007. május 20. vasárnap, 9.30-14.00
Helyszín: Budapest, Margitsziget
Nevezés: helyszínen 500,-Ft, előnevezés (a honlapon) 300,- Ft

Maga a futás 11.00-kor kezdődik, ahol a látássérült és látó résztvevők kéz a kézben, egyenlő esélyekkel indulva futják le a Sziget-kört (5,3 km). Emellett sok más program is lesz még, lásd bővebben a honlapon.

www.lassegyesulet.hu

2007/04/27

Éjszakai futás különkiadás

A Centenáriumi Cserkésznap* alkalmából különkiadással jelentkezünk.
Találkozó: 2007. 04. 28-án, szombaton este 23:00-kor a Moszkva téri óra alatt.
Útvonal: Moszkva tér - Margit krt - Margithíd - Pesti rakpart - Lánchíd - Kemal Atatürk sétány - Budai vár - Halászbástya.
Táv: 6km
Végig járdán futunk, de mellény azért kell.

* 100 éves a cserkészmozgalom.
További információ: www.100.cserkesz.hu

2007/04/16

Április

Húsz futó, egy sérülés miatt kerékpáros kísérő.

Kicsit meglepő volt a viszonylag alacsony létszám, de mivel nem a tömeg duzzasztása a cél, hanem a jó hangulatú együtt futás, nem bántuk. A Futóbolond különítmény narancssárga foltjai határozottan hiányoztak. (Úgy látszik, mozgásban kell magunkat tartani a különböző fórumokon, mert a kellemes idő kicsalja ugyan barlangjaikból a téli álmot alvó futókat, de rögtön sok más, csábító programlehetőséget is teremt.)

Szép időnk volt, a megszokott kellemes tempóban futottuk végig (Grizzli is, gratula!). 1 óra 3 perc volt a menetidőnk.

Ebben a hónapban az egyik futótárs egyszemélyes - de annál mobilabb! - szurkolótábora, a szembejövő felsővezetéket ellenőrző ampervadász brigádok hullámai, a pirosnál dízelsierrából nekünk szegezett "Te mit akarol?" kérdés voltak az ügyeletes vidám színfoltok. A megállók bemondása már-már katonás gyakorlottsággal megy - a járókelők nem kis örömére.

A korábban rólunk "látatlanban" hírt adó mozgasvilag.hu munkatársa immár élőben is belekóstolt a Nagykörúti futásba - kíváncsian várom, mit szűr le belőle írásban.

Meglepetés volt még, hogy a futam az aktuális flyerz programújságban is megjelent.

Április 22-én Vivicittá Városvédő futás. Remélem, sokan 'összefutunk' ott is.