2008/02/11

Amott kerekedik egy fekete felhő

Böjtös futás volt, 17 futóval, 0 kutyával, 0 bringával, 1 autóval, benne kehes sofőrrel. Ezúttal is gyors 00:55 alatt sikerült a távot megtenni.
A gyülekezést és a rajtot lefotózta a Helyi Théma munkatársnője, várhatóan a napokban beszélgetni is fogok velük, aztán meglátjuk, mikor-hogyan jelenünk meg, ezúttal a nyomtatott sajtó hasábjain.
Felső-légúti bántalmaim miatt először történt meg a történelemben, hogy ki kellett hagynom a 6É futást. Komoly trauma volt ez a lelkemnek, amit a csapat autós zaklatásával próbáltam enyhíteni. Már a Petőfi hídon megkaptátok a "Fuss Forrest, fuss"-t, aztán helyenként pacsiztunk, tapssal buzdítottam, dudáltam, és jó hangosnak szánt, alig kihallatszó zenével emeltem a hangulatot. Nem volt olyan rossz, mint ágyban gubbasztva lett volna, de futni messze sokkal jobb.
Érdekes volt, hogy amikor előrementem és bevártam a csapatot, a mellények nem látszottak (az autók ellenkező irányből világították a fényvisszaverő csíkokat), úgyhogy a 6É futás közeledését egy talaj mentén haladó kis fekete felleg jelezte. Azok voltatok ti.
Írjátok már meg, hogy futócipőből nézve milyen volt a futam?

Következő 6É futás március 14. - amivel persze szokás szerint jócskán belelógunk a következő nap elejébe, úgyhogy

Talpra Magyar! Kinek lesz áramvonalasabb a kokárdája?

1 megjegyzés:

Névtelen írta...

Jó volt, mint mindeddig , bár jobb lett volna ha többen vagyunk. Én hallottam a zenét a kocsiból, bejött:) A márciusira gyógyulj meg!!! Üdv!