2008/06/17

Benne leszünk...

...a tévében. Ha minden igaz, ma este adásba kerülünk a TV2 Aktív című műsorában. Majd jól belinkelem ide is, aztán mindenki gyönyörködhet magában, egymásban mozgóképen is.

Huszonöten gyűltünk össze ez alkalommal, hogy a kissé hűvös-szeles koranyári éjszakában megmelengessük a síneket. A futók között felbukkanó rég nem látott arcoknak személy szerint külön örültem. (Persze mindenki másnak is!) Egy kerékpáros kísérőnk volt, ő viszont a vázra erősített kamerával egyben dokumentálta is az eseményeket.

A stáb végig szorgosan forgatott, autóról, bringáról, állványról. Engem már az elején bedrótoztak, úgyhogy hangfelvétel is készült. Remélem, senki nem mondott olyat, amit aztán ki kell sípolni!

Bruttó időnk 1 óra 1 perc volt, kaptunk >>>Elfelejtettem! Mennyi?<<< és fél bíztató dudálást, és szépen megvolt a fussforrest! is. A pályakarbantartók ezúttal nagyon szorgosak voltak, három helyen is kerülnünk kellett a hegesztőbrigádot.

A végén, a sprint utáni nagy pacsizást követően egyesek a 61É-vel mentek tovább, a többiek pedig szokás szerint szétszéledtek. (Figyelitek az alliterációt?)

Legközelebb július 11-én futunk együtt.

2008/06/10

Budapest Death Valley

Reggel még esett, aztán kisütött a nap. De alaposan.
Szerencsére nem vagyunk orkok, így az instant dunaparti szauna ellenére az erőnk is megmaradt, le is futottuk szépen aa 3 x 6 x 7 kilométert!

Íme az eredmények:

6É hölgyek
Zorkócziné Huszár Mária, Vargáné Zolnai Marianna, Miczán Ildikó, Molnár Daniella, Nyárádiné Belényesi Gabriella, Komjáti Zsuzsa
3:58:49
női maraton kategóriában 37. hely (az 55-ből)

6É urak
Koenig Boldizsár, Hajnal Balázs, Cseh Márton, Tverdota Péter, Ditzendy Károly Arisztid, Varga Tamás
3:35:12
férfi maraton kategóriában 216. hely (az 536-ból)

6É vegyes
Juszt Anita, Fülöp Krisztina, Vizi Viktor, Kardos Helga, Vizl Péter, Donáth Kata
4:16:33
férfi maraton kategóriában 516. hely (az 536-ból)

Igazán kitettünk magunkért, nem?

2008/06/06

Kis nappali 6É

Vasárnap, június 8-án a K&H Maraton Váltón három 6É csapat is futni fog.
Gyertek szurkolni! Síppal, dobbal, kereplővel...
Rajt 11:00-kor a Kossuth téren, az útvonal térképe itt megtekinthető.

A következő rendes éjszakai 6É 13-án, pénteken lesz. (Ami a babonások kedvéért persze 14. szombatnak is tekinthető...)