2007/02/23

Benne vagyunk a SPURIban!

Megjelent a SPURI, benne majd' egy egész oldalon a 6É Futás.
Vajon hányan leszünk a márciusi járaton?

Kaptunk tőlük képeket is (lásd oldalt a "Képek" leágazást), alább a cikk szövege.
Köszönjük, SPURI!

A 6É futójárat

Viszonylag új, eddig csak kísérleti jelleggel indított éjszakai villamospótló járat tűnt fel 2007. január 13-án röviddel éjfél után a budapesti 6-os villamos vonalán. Bár a síneken (is) halad, nem kerekeken gördül, hanem futólábakon, méghozzá éppen annyi páron, amennyi az adott járat utasainak a száma. A KRESZ-t szigorúan betartja, a piros lámpáknál megáll, és a láthatósági mellény is kötelező az utasoknak. Azért nem érdemes várni rá, mert - üzemeltetői tervei szerint - egyelőre csak minden hónap második péntekén indítják a Móricz Zsigmond körtér - Moszka tér útvonalon, és csak odafelé. Van ugyan csatlakozása a 61É jelzésű futójárathoz, de az már igazán csak a körpályák kedvelőinek ajánlott.
- Amikor tavaly nyáron a félmaratonra készültem, és végtelenül hosszú futásokat végeztem, akkor jött az ötlet, hogy a komoly edzések közepette kellene valami vicceset csinálni. - mesélte Koenig Boldizsár, a 6É járat „vezetője". - Valami vidám, baráti, nemhivatalos futásra gondoltam, ás egyszer csak beugrott, hogy éjjel nem jár a villamos a Körúton, mert busszal oldották meg az éjszaki utasszállítás. Üres tehát a sínpálya, amire az autók nem hajthatnak rá, csak a kereszteződésekben kell vigyázni. Ez egy páratlan lehetőség, mert napközben lehetetlen a belvárosban futni, akár a forgalom, akár a levegő miatt, így legalább „el lehet foglalni" a várost.
Ez már a második járat, pontosabban a harmadik, mert novemberben volt egy próbajárat, amikor kipróbáltuk a „pályát". Az első hivatalos járat decemberben volt, ahol már kalauzunk is volt, akinél lehet a kiosztott jegyeket kezelni. Persze ez sem komoly, a futásunk nem is verseny, csak örömfutás! A társaság végig együtt halad, ha valaki lemaradna, előreszólunk, hogy lassítson a vezető, meg persze a piros lámpáknál is mindig bevárjuk egymást, hogy a zöldön egyszerre tudjunk átérni. Az alaptempó sem gyors, 6 és félperces ezrek. A táv 8. 6 km, a járat egy órán belül ér a Moszkva téri végállomásra.

2007/02/10

"Miért futtok?"

Minden 6É futást végigkíséri ez a kérdés a Körúton bámuló járókelők részéről.
Futás közben rövideket válaszol az ember:
- Mert jó!
- Mert mi vagyunk a villamos! (Csing-ling.)
- Csak úgy!
- Rubint Réka mellműtétjéért!
Én már korábban leírtam, miért született ez a 6É futás.
És Te?
Te miért futsz?

07/02/09

Összesen negyvenkilencen (49) futottunk most együtt. 54 perc 25 (Sipi, 25?) másodpercre volt hozzá szükségünk. Majdnem mindenkin volt mellény. Legközelebb mindenki hozzon!
Két tanulság:
Egyik: Ez volt az első alkalom, hogy nem csak mi voltunk a síneken: szembejött egy mentő is.
Szerintem jobb lenne, ha csak a menetirányunk térfelén futnánk (bár nagyon impozáns a teljes szélesség kitöltése), hogy ha legközelebb hátulról jön, akkor is fennakadás nélkül tudjon haladni.
Végülis mi komoly, felelős állampolgárok vagyunk, nem igaz?
Másik: A 6É futás nem csak az elit hosszútávfutóknak szól. Vannak olyanok is közöttünk, akiknek kihívás a táv. Éppen ezért, az elöl futók néha nézzenek hátra, hogy együtt van-e a csapat, nem szakadozott-e szét a boly, és ha kell, lassítsanak. A végére már egész berekedtem.
A végén még rádiózni fogunk az eleje és a vége között...
Végül pedig köszönet a Citroen Őrmezőnek a számos mellényért! (Kaphatnánk még párat?)
:-)